Egy bizonyítás körvonalai – újra egy színpadon a Nemzetiben balesetet szenvedett színészek
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó ismét apa-lánya párost játszanak a Centrál Színház amerikai sikerdarabjában.
Életét vesztette egy amerikai vadász, miután ledöfte őt a korábban általa kilőtt őz.
„Kétségkívül 20 éves karrierem egyik legfurcsább esete volt a mai” – fogalmazott az esetet követően Keith Stephens, az Arkansasi Vadászati és Halászati Bizottság elnöke, miután Thomas Alexandert, egy 66 éves vadászt a saját maga által elejtett őz ölt meg. Az Ozark-hegységben történt balesetet az elhunyt felesége közvetítette a hatóságok felé, akik azonban már nem tudtak segíteni a férfi életén. Elmondása szerint miután férje elejtette az állatot, szokása szerint óvatosan közelíteni kezdett hozzá, hogy ellenőrizze életben van-e még? Amikor azonban az őz közvetlen közelébe ért, az állat felugrott és ledöfte Alexandert. A vadász még értesíteni tudta feleségét, aki kihívta a hegyimentőket, azonban Keith Stephens hiába hívott légimentőket is a baleset helyszínére, a férfi abbahagyta a lélegzést, mire a helikopter fedéleztére került. A kórházban végrehajtott boncolás szerint a férfi tényleg az őz áldozata lehetett, hiszen testét számos agancs általi szúrás borította.